Selymes György

Áldás,Békesség!

A nevem Selymes György Tamás. 1977. 05. 19.-én születtem Győrben. 1979-ben kereszteltek meg a bánhidai református templomban, így itthon érzem magam.

A magvető példája igaz rám nézve is:

"Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.” (Mk 4,26-29)

2006-ban szólt hozzám Isten igéje, és az óta Jézus Krisztust befogadtam a szívembe. Feleségemmel együtt 2011-ben konfirmáltam. Gyermekeinkkel közösen járunk istentiszteletre.

Négy gyermekünk örömmel jár a gyülekezetbe, amiért szintén nagyon hálás vagyok Istennek. És azért is, mert a csodáit és az áldásait érezzük. Bár vannak mindig nehézségek, világunk naponta próbára teszi képességeinket, türelmünket, erőnket, idegrendszerünket. Hitünk azonban megerősít bennünket, „mert mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid. 10,38-39)

Végül, ami szép zárszó lehet: amilyen mértékben árad szét bennünk Jézus lénye, élete és Igéje, olyan mértékbentűnnek el régi bűneink, és terem életünk újat és jót.

Ámen