A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának Elnöksége 2020. március 30-án tartott megbeszélésén áttekintette a koronavírus-járvány kapcsán tett kormányzati és közegészségügyi intézkedéseket és azok hatását istentiszteleti életünkre és gyakorlatunkra. A szükséghelyzet és a korlátozó intézkedések idejére, és kizárólag addig, az alábbi javaslatokkal szeretné segíteni egyházunk igehirdetői, vigasztaló és lelkigondozó szolgálatát, beleértve az úrvacsorai közösség gyakorlásának lehetőségét és a temetési szolgálatok végzését. Kérjük lelkipásztorainkat és gyülekezeteinket, fogadják jó szívvel az ajánlásokat, és éljenek velük, evangéliumi szabadsággal, felelősséggel és méltósággal gyülekezeteink épülésére, közösségünk megerősítésére a Szentírás regulája szerint: „Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.” (Róm 14,6-8)
III. A krízishelyzetben kommunikációs eszközök segítségével közvetített istentiszteletekről
„Ezért amikor ma az egyházban Istennek […] igéjét törvényesen elhívott prédikátorok hirdetik, hisszük, hogy Isten tulajdon igéje hirdettetik, és azt fogadják be a hívők.” (II. Helvét Hitvallás, I.)
A koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben még inkább szükségünk van arra, hogy Isten igéje megszólaljon otthonainkban és a Feltámadt Krisztus evangéliuma közel jöjjön hozzánk. Ennek eszközei lehetnek a rádió, a televízió és az elektronikus kommunikációs eszközök is. A társas kapcsolatok kényszerű, de szükséges korlátozása miatt távol kell maradnunk templomainktól és gyülekezeti hajlékainktól, és csak fokozza szívünkben azt az olthatatlan vágyat, amit a zsoltáros megfogalmazott: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, 5 az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened? Kiöntöm lelkemet, és arra emlékezem, hogy milyen tömeggel vonultam, és hogyan vezettem Isten házához hangos ujjongással és hálaénekkel az ünneplő sokaságot.” (Zsolt 42,2-5)
Köszönjük lelkipásztoroknak és gyülekezeti munkásoknak, hogy sokféle médium segítségével igyekeznek enyhíteni ezt a szomjúságot, vigasztalást, bátorítást és reménységet hirdetve. Ebben a nehéz helyzetben otthonaink lesznek templomokká, mi pedig továbbra is együtt imádkozó, közösen éneklő, igével táplálkozó közösség maradunk. Ezeket a szolgálatokat szeretnénk az alábbi javaslatainkkal segíteni:
(1.) Kérjük testvéreinket, hogy testileg és lelkileg ugyanúgy készüljenek a kommunikációs eszközök segítségével közvetített istentiszteletre, mint amikor a nem veszélyhelyzeti időben indultak Isten házába. Kérjük, teremtsék meg a teljes odafigyelés és bekapcsolódás körülményeit, a közvetítés idejére készítsék elő a Szentírást és az énekeskönyvet, kapcsolják ki azokat az eszközöket, amelyek zavarják vagy akadályozzák a teljes odafigyelést, tegyenek félre minden más munkát és tevékenységet. Kérjük, hogy a közvetített istentiszteletbe ugyanúgy kapcsolódjanak be, mint ahogyan az általában szokás: együtt mondjuk az imádságokat, énekeljük az énekeket. Kérjük, tartsák be a törvényi előírásokat és az alapvető higiénés szabályokat, tehát lehetőség szerint csak az egy háztartásban élők vagy közvetlen családtagok alkossanak házi gyülekezetet. A szokásos perselypénzeinket és adományainkat tegyük félre egy borítékba, hogy, amikor lehetőségünk lesz, eljuttathassuk gyülekeztünk számára.
(2.) Kérjük, fogadják megértéssel, hogy a járvány okán elrendelt korlátozások miatt nem lehetséges az ünnepeinken szokásos hagyományos templomi, gyülekezeti úrvacsorai közösségek megtartása sem. Kérjük, házi istentiszteleti közösségükben a javasolt liturgiai rendben vegyék az úrvacsorai jegyeket is. Erre felhatalmaznak minket hitvallási irataink is. „Minthogy Isten a sákramentumok szerzője, ő mindig munkálkodik az egyházban, ha ott helyesen gyakorolják a sákramentumokat, ezért a hívők, amikor az egyházi szolgáktól átveszik a sákramentumokat, tudják meg, hogy Isten munkál a maga rendelésében. […] Ezért a sákramentumok kiszolgáltatásakor a hívők világosan különbséget is tesznek az Úr és az ő szolgája között, vallván, hogy a sákramentumokban a dolgot maga az Úr adja, a jelképeket pedig az Úr szolgái.” (II. Helvét Hitvallás, XIX.)
Az otthoni úrvacsora szükséghelyzetet jelez (súlyos betegség, kijárási tilalom, járvány, háború). Nem pótolja a gyülekezeti közösség úrvacsora-ünnepét, ám rendkívüli helyzetekben felette szükséges, hogy az úrvacsorában megtapasztaljuk a Krisztussal való titokzatos közösséget a Szentlélek erejében. A Geleji Kánonok súlyos betegek úrvacsorájára vonatkozó rendeléseit alkalmazhatjuk a jelenlegi helyzetre: „az úrvacsorát [...] súlyos betegektől, vagyis azoktól, akik otthonukban ágyhoz vannak kötve és hitükben gyengék, sürgető kérésükre, a szent közösséget semmiképpen sem szabad megtagadni; továbbá ne csak a betegnek szolgáltassák ki, hanem annak a kisebb gyülekezetnek is, amely erre a sürgető alkalomra a háziakból [...] összegyűl.” (Geleji Kánonok, LXI.)
Kálvin szavai pedig a Szentlélek erejére emlékeztetnek: „Ha pedig hihetetlennek tűnik, hogy Krisztus ekkora távolságból adja nekünk eledelül testét, emlékezzünk csak rá, hogy a Szentlélek titkos ereje mennyire felülmúlja minden érzékünket, és mekkora ostobaság lenne, ha a magunk mértékével akarnánk mérni véghetetlenségét. Ha tehát elménk nem képes felfogni, hadd ragadja meg a hit: a Lélek valósággal egyesíti, amit a távolság elválaszt. Íme, a Krisztus testének és vérének szent közöltetését, amely révén Krisztus olyannyira átárasztja belénk életét, hogy még csontjainkat és velőnket is átjárja, az úrvacsora bizonyítja és pecsételi meg; mert nem valami hiábavaló és üres jelet mutat fel, hanem Lelkének erejét adja, aki beteljesíti ígéretét. A jelzett dolgot valósággal felkínálja, és megmutatja mindazoknak, akik ezen a lelki lakomán az asztalhoz telepednek.” (Institutio, 4.11.10) 6 (3.)
Mindezeket figyelembe véve az úrvacsorára nézve, kizárólag a veszélyhelyzeti korlátozások idejére, ezek megszüntetésig a következő ajánlásokat tesszük:
Egyházunk rendje szerint konfirmált református egyháztagjaink úrvacsorázzanak úgy, ahogy a közvetített istentisztelet lelkipásztora vezeti az úrvacsorai szertartást; ezáltal az apostoli kor gyülekezeteinek mintáját követjük, akik súlyos helyzetükben „házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben”. (ApCsel 2,46)
Az istentisztelet közvetítésének kezdete előtt – a higiénés szabályok betartása mellett – készítsenek elő személyenként egy-egy falat kenyeret és egy kevés bort külön poharakban. (A jegyeket le lehet fedni ünnepi terítővel.) Kövessék figyelemmel a szolgálattevőt és a közvetített istentisztelet résztvevőit, velük közösen mondják az úrvacsorai közimádságot, az Apostoli Hitvallást, válaszoljanak a szokásos kérdésekre. Mondják együtt a lelkipásztorral a hálaadó imádságot és az Úr imádságát is.
(4.) Megértjük azokat a lelkipásztorokat, akik a közvetített istentiszteleteken nem iktatnak úrvacsorai részt a liturgiába. Mindazáltal kérjük, fontolják meg, hogy a közölt minta alapján imádságukban emlékezzenek meg a sákramentumokról, és egyúttal kérjük, legyenek ők is ugyanolyan megértéssel azon kollégáik iránt, akik lehetségesnek tartják az úrvacsorát a közvetített istentiszteletbe beiktatni. Megértjük azokat a gyülekezeti tagokat is, akik különböző okok folytán nem kívánnak, vagy nem tudnak élni az otthoni úrvacsorázás lehetőségével. Kérjük őket, kövessék imádságos lelkülettel az úrvacsorai liturgiát, ahogyan a II. Helvét Hitvallás tanítja: „Az Úr testének ez az evése és vérének ez az ivása annyira szükséges az üdvösségre, hogy nélküle senki sem tartatik meg. Ez a lelki evés és ivás az úrvacsorán kívül is megtörténik, amikor és ahol az emberek Krisztusban hisznek” (II. Helvét Hitvallás, XXI.), továbbá: „Eltérő vallási szokásokat követünk egyházainkban az úrvacsora megünneplésében és néhány más dologban, ám a tanításban és a hitben mégsem különbözünk egymástól, s az eltérések miatt egyházainknak sem egysége, sem közössége nem bomlik fel.” (II. Helvét Hitvallás, XXVII.)
(5.) Felhívjuk a figyelmet, hogy egyházunk másik sákramentuma, a keresztség esetében nincsenek átmeneti rendelkezések. Kérjük, hogy a keresztelési szándékot lelkipásztorukkal egyeztessék. Sürgős esetben a szülők és a keresztszülők jelenlétében a keresztség sákramentumát a szokásos módon szolgáltatja ki a lelkipásztor. Aki teheti, a veszélyhelyzeti idő feloldásáig halassza el a keresztelést, lévén a gyülekezet ünnepe is.
(6.) Kérünk mindenkit, szüntelenül imádkozzanak velünk Isten irgalmáért és megtérésért, a járvány próbatételeiben való megállásért, a családokért, a gyülekezetekért, szolgálattevőkért, országunk és egyházunk, valamint a népek vezetőiért, a közszolgálatban, egészségügyben dolgozókért szerte a világban, a betegekért, szenvedőkért. Forgassuk szívünkben a II. Helvét Hitvallás tanítását: „Van közböjt és magános böjt. Közböjtöt régen a csapások idején és az egyház nyomorúságos állapotában tartottak. Ilyenkor senki sem evett semmit estig. Az egész napot pedig szent könyörgésekkel, istentisztelettel és bűnbánattartással töltötték el. Nem sokban különbözött ez a gyásztól, és gyakran emlegetik a próféták, különösen Jóel (2,12kk). Ilyen böjtöt ma is kell tartani az egyház nehéz helyzeteiben.” (II. Helvét Hitvallás, XXIV.)
