Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.

Kategória: Hírek és cikkek

A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok.

A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.

A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet.

Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyra törők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.

Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.”

Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.

(Róma 12,9-21)

Szeretett Testvéreim!

Ismét átléptünk egy új esztendőbe. Bár a telő-múló időben ez a küszöb nem hoz önmagában változást az életünkben, de megállít, elgondolkodtat, és elindíthatja bennünk a szükséges változásokat.

Pál apostol a fenti igeszakaszban nagyon sok gyakorlati útmutatást ad a hívő embernek a mindennapok Isten szerinti megéléséhez. De nem csak útmutatások ezek. Mindaz, amiről beszél, kötelező érvénnyel bírnak Isten minden gyermekére nézve. Ki az ugyanis közülünk, aki azt mondhatja: rám nem érvényes a testvérszeretet parancsa! Vagy: lehetek nagyra törő, és a rosszért rosszal fizethetek.

Ugye, Testvéreim, elméletben mindennel egyetértünk, amit Pál apostol mond, üzen nekünk? Hát persze, hogy egyetértünk vele, és nem is csak vele, hanem az Úrral, hiszen Pál csak azt bontotta ki, és azt adta tovább, amit ő maga is az Úrtól kapott.

Ha ez így van, akkor meg kell szülessen bennünk az elhatározás az akarásra is és a cselekvésre is. Életvitelszerű keresztyénségre van szükségünk, amely az igéhez igazodik, és mindig kész a pályamódosításra.

Ha figyeljük Pál szavait, láthatjuk, hogy útmutatásai a másik emberhez való viszonyunkra vonatkoznak. A hívő testvéreinkkel megélt kapcsolatunkra, és minden emberre vonatkozó kapcsolatainkra. Mert az embertársainkkal megélt kapcsolatainkon mérhető le igazán, hogy milyenek is vagyunk, és milyen az Úrral való kapcsolatunk.

Van, amikor megfeledkezünk arról, mit és hogyan tegyünk. Indulataink, érzéseink vezetnek, amik nem biztos, hogy összhangban vannak Isten kijelentett igéjével és benne akaratával. Pál ebben az igerészben az evangéliumon alapuló programot vázol fel. Érdemes tehát az előttünk álló új esztendőben többször is elolvasni az egészet, de azért, hogy egy jól megjegyezhető, rövid vezérigénk legyen, a 12. verset szeretném kiemelni, röviden magyarázni és továbbadni, hogy elsősorban „szívünk hústáblájára”, de akár szobánk, konyhánk, irodánk falára is felkerülhessen:

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak!” (Róma 12,12)

A reménységben örvendezzetek!

Mi nagyon sok mindennek tudunk örülni. Főleg azoknak a dolgoknak, amiket kapunk. De örülünk a saját szerzeményeinknek is, ha sikerült valamit megvásárolnunk, elérnünk. Örülünk, ha az életünk eseményei jó irányt vesznek. Ha meggyógyulunk egy betegségből, ha valami sikerül nekünk, vagy azoknak, akiket szeretünk. Örülünk, ha olcsóbb lett valami, vagy ha feltaláltak egy új gyógyszert. Örülünk, ha véget ér egy háború, vagy ha leküzdenek egy járványt. Jó dolog, ha ezeknek, vagy ezekhez hasonló dolgoknak tudunk örülni tiszta szívből, mert egyébként annyi mindenért szoktunk panaszkodni, és oly sok minden elszomorít.

Pál azt mondja: a reménységben örvendezzetek! Ne csak, és elsősorban ne annak, ami itt van, hanem annak örvendezzetek, ami bizonyosan meglesz, amit Isten megígért és be is fog teljesíteni. A hit a remélt dolgok valósága. A hit biztosan tudja, hogy ami még most nincs, de Isten megígérte, az bizonyosan meglesz. A reménységben örvendező hívő ember az eljövendőnek örül.

Bár látja itt az élet visszásságait, látja és benne él a bűn életromboló valóságában, de bizonyos abban, hogy Isten egykor majd mindent újjáteremt. Annak örül, hogy ő részese lehet Isten csodálatos tervének. Annak örül, hogy Isten név szerint ismeri, és a neve fel van írva az élet könyvében, és hogy még a haja szálai is számon vannak tartva.

Ez egy múlhatatlan öröm, mert Isten a forrása. A többi öröm mulandó, mert az, aminek éppen örülünk, szintén mulandó, változó. Hát örüljünk annak, amit Isten megadott már nekünk, és amit egykor meg fog adni!

A nyomorúságban legyetek kitartók!

Volt, van és lesz nyomorúság az életünkben, de nem mindegy, mivel és hogyan hordozzuk, éljük át ezeket. Nem véletlen, hogy Pál nem a nyomorúsággal kezdi, hanem a reményteljes örvendezéssel. A nyomorúságaink között ugyanis az Istenre tekintő reménység derűje, öröme kelti életre a türelmet és kitartást.

Tudjuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a hosszabban elhúzódó, vagy a halmozódó nyomorúságokban elveszítsük a türelmünket, feladjuk, vagy saját magunk megnyugtatásaként bűnbakot keressünk. A kitartást a reménység adja meg, amely túllát a nyomorúságon és látja a végét, amely lehet, hogy már itt bekövetkezik, de ha nem lenne vége itt, az Istennél minden nyomorúságnak vége szakad.

A hívő ember kitartásának fő jelképe és erőforrása maga Jézus Krisztus, aki értünk a végsőkig kitartott, és elvégezte megváltásunkat. Ha másra nem tudunk, hát nézzünk Jézusra, a hit szerzőjére és bevégzőjére!

Az imádkozásban legyetek állhatatosak!

A reményteljes örvendezés és kitartás a nyomorúságok között sokszor meghaladja az erőnket. Elbizakodott és nagyképű az az ember, aki azt meri állítani, hogy soha nem szokott elcsüggedni, elkeseredni, akinek nem jutott volna még eszébe, hogy feladja. Mert az az út, amelyen járnunk kell, erőnk feletti.

Ezért van szükségünk az állhatatos imádkozó életre. Imaéletünket szüntelenül támadja a gonosz. Altat és áltat. A mi bűnnel terhelt természetünknek sem természetes az imádkozás, vagyis az összekapcsolódás az Úrral. De érezzük és tapasztaljuk az imádság áldásait, ha teljes és őszinte szívvel odafordulunk az Úrhoz. A hangsúly itt az állhatatosságon van. Erre pedig szoktatnunk kell magunkat.

Haladjunk tehát lépésről-lépésre az imádkozás terén is ebben az évben. Ne hagyjuk, hogy bármi más fontosabb legyen ennél. Gondoljunk arra, hogy Urunk ebben is példát adott, sőt imádkozott értünk. Helyettünk azonban nem fog. És mivel az imádkozás csatornáján keresztül kapjuk meg igazán az örömet, és a nyomorúságban a kitartást, hát ne szalasszuk el az alkalmakat, hanem váljék valósággá életünkben a „szüntelenül imádkozzatok” gyakorlata.

Tekintsük tehát a fenti igét vezérigének, amely nemcsak végigkísérhet ebben az esztendőben, de erőforrásunkká is válhat, buzdíthat, ha meglankadunk. Az Ő dolgaiban foglalatoskodjunk, örömmel szolgáljunk, várva és a maga idejében elfogadva kezéből az áldásokat!
Ámen