Karanténban
Karanténban a templom.
A megszokott rend borul.
Otthonomba jön az oltalom,
Szívem epedőn, az Úr elé borul.
Belső szobámba vonulék,
Be fordulva a lelkembe.
A test sátor a menedék,
Ahol fogódzkodok Lelkedbe.
A Szentlélek temploma,
Pótolja azt, ami most zárva
Egyedül szol ott bent az ima
Ami igazán mégsem olyan árva.
Ha elválassz is minket a távolság,
Isten lelke lebeg mindenek fölött,
És bennünk, mint Szent pártfogó,
Ami a Tővel, az éltetővel, összeköt.
Bár a fülembe, nem hallik,
A testvéri, sok sok fohász,
De mégis hozzám általhajlik,
A mennyei szerető, szeretet nász.
A nem késik a Vőlegény.
A lámpásom gyenge fénye,
a hit, a szeretet, és a remény,
melynek olaja, az Ö tiszta erénye.
Lelkével gyengéden átkarol,
És szeretően szívembe írva,
Egómon, lágyan, gyógyítón, áthatol,
Hogy szolhasak, örömmel, vagy sírva.
Hogy szolhason a teremtmény,
Imádságba zárt tiszta reménysége,
Hogy gyúljon a sötétbe a fény,
Hogy ragyoghasson Isten dicsősége.
Soli Deo Gloria!
2020. 04. 01. Szárliget