Tatabányán születtem 1966-ban. Életem nagyobb részét, 47 évet, Isten nélkül botorkáltam végig. Ezen idő alatt nem vett olyan közeg körbe, ami, aki Krisztusra mutatott volna, sőt inkább ellenkező irányba terelgetett.

Amikor már elég mélyre vitt az utam ama széles ösvényen, amikor a házasságom is zátonyra futott - amiből három szép gyermeket adott az Úr - eljött az idő. Az Internet világhálóján találtam rá a gyülekezet honlapjára, ahol belehallgatva az igehirdetésekbe, egy más hálóba akadtam.

Az Úrnak semmi sem lehetetlen. Addig mentem a saját megkövült szívem vezérletével, ahogy Pál is ment a damaszkuszi útig. Az Úr briliáns tervezése, hogy Pálban egy olyan valakit hívott el, aki profin ismerte azokat, akik közt hirdetnie kellett az evangélium üzenetét, akik ismerték és láthatták a 180 fokos fordulatot az életében.

„Égni kell annak, aki gyújtani akar” - ezt a mondatot, egy magyar rock együttes egyik dalából kölcsönöztem. Pál a damaszkuszi útig is égett és gyújtani akart, és gyújtott is. De mennyivel jobb, hogy az a kanóc, ami addig a kárhozat lelkébe merítkezett, áttevődött Jézus Krisztus Szentlelkének az éltető olajába! Szeretném, ha életem "kanóca" csak ebbe az olajba merülne, és szeretnék égni és gyújtani.

Semmi sem véletlen. Az sem, hogy ebbe a gyülekezetbe helyezett az Úr. És ez mindenkire igaz, bárhol is tarunk az utunkon. Akik égnek már Krisztus által, azoknak gyújtaniuk kell azokat, akik nem égnek, vagy épp lelohadt a lángjuk. Mert mindig ki akarja oltani ezt a lángot a világ fejedelme, vagy épp a testi emberünk.

De olyan jó, hogy nap mint nap odaborulhatunk az Úr lábához, imádsággal kitárva mindenünket neki, és kérhetjük: Uram, bocsáss meg! Uram, gyújtsd újra a lángot, hadd égjen, aminek hamvadnia kell és hadd gyúljon lángra az, aminek, akinek égnie kell! Az Úr sok-sok talentumot adott nékem. Ezekkel szeretném szolgálni gyülekezetemet, amibe az Úr Jézus Krisztus megváltottjaként beplántáltattam.