Koros Gábor

10 éve élünk Tatabányán, Bánhidán. Feleségemet az egyetemi évek alatt ismertem meg, és 2008-ban esküdtünk itt, a református templomban. Ekkoriban kezdtem el tanítani (matematikát és informatikát) a Tatai Református Gimnáziumban, ahol a tanítás mellett 2009 óta igazgatóhelyettesként is dolgozom.

Édesanyám nyugalmazott középiskolai tanár, aki református családból származik, így bátyámmal együtt szülővárosában, Debrecenben lettünk megkeresztelve. Gyermekkorunkat Hatvanban töltöttük, ahol sajnálatos módon apa nélkül nőttünk fel. Habár édesanyámmal gyakran imádkoztunk esténként, nem jártunk templomba.

A tatai gimnáziumban az évek során közelebb kerültem a hithez, bekapcsolódtam a hitéletbe. A gimnáziumban egyre több és egyre nagyobb feladatokat kaptam. Sokszor jutottam arra a következtetésre, hogy a dolgok nem véletlenül történnek így, az Istennek terve van velem is. Az igei alkalmak (istentiszteletek, áhítatok, külön alkalmak) itt a gyülekezetben és az iskolában is felkeltettek bennem egy hiányérzetet, amit csak az Ige ereje tudott kitölteni. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy az Úrban megerősödve szeretnék Isten - és a gyülekezet - előtt így, felnőttként konfirmálni (2011).

Az Úr, meghallgatva imádságainkat, két kislánnyal, Lilivel (2014) és Pannival (2016) ajándékozott meg bennünket, akik református keresztségben részesültek. Fontos számunkra, hogy gyermekeinket a keresztyén értékrend szerint neveljük.

Igyekszünk részt venni a gyülekezet életében: Részt vettünk/veszünk a házaskörökön, rendszeresen próbálok szolgálni hangszeresen a családos istentiszteleteken, illetve korábban alkalmanként besegítettem az ifi alkalmain. Feleségem szívesen viszi a kicsiket a baba-mama körbe, és lassan vasárnaponként is el tudjuk hozni őket.

A presbiteri tisztséggel kapcsolatban az első gondolatom az volt, hogy másokat alkalmasabbnak tartok erre a szolgálatra pl. igei látásuk, tapasztalatuk, stb. miatt. A Biblia azonban bővelkedik olyan példákban, amely alátámasztja azt, hogy: „Isten nem az alkalmas embereket hívja el, hanem alkalmassá teszi az elhívottakat”.

Emellett megtisztelő a gyülekezet bizalma. Részemről maximális a segítőkészség és a békességre törekvés. Sokszor kértem és kérem Isten áldását a régi/új presbitérium és a lelkészeink munkájára. Adja Isten, hogy a munkánk során továbbra is Jézus legyen a középpontban!