Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

ApCsel 20,28

BIda„Ha visszanézek a megtett útra,

Mit jártam eddig beléd fogódzva:

A szívem hálás, magasztal Téged,

Köszönök mindent, Jézus, Tenéked!”
 
Ezek a sorok jutottak eszembe, amikor megpróbálom felsorolni azt a „mindent”, amiért tele a szívem hálával. Először is hálás vagyok, hogy Jézus Krisztus meghalt értem a Golgotán, hogy bűnömet mind eltörölje, és minden gyarlóságom ellenére kíséri lépteimet.
 
Hálás vagyok, hogy 1957. szeptember 15-én átléphettem ennek a templomnak a küszöbét – akkor érkeztünk édesapám, Bátky Miklós beiktatására. A gyülekezeti terem ajtaja felett „Isten hozott” felirattal fogadtak bennünket. Akkor is, és azóta sokszor megköszöntük testvéreimmel együtt, hogy Ő hozott ide minket. „Annak – Jézusnak – növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.”– ez az ige kísérte végig édesapám és hűséges segítőtársa, édesanyám szolgálatát.
 
Hálás vagyok azért is, hogy az  „első a gyülekezet, második a család” szellemében nőhettünk fel, és ezt vihettük tovább testvéreimmel együtt. Én is az ő szolgálatukat szeretném folytatni presbiterként ebben a gyülekezetben, amelyet otthonomnak érzek, tagjait családtagjaimnak, testvéreimnek tekintem, és imádságban hordozom.
 
38 évi postai oktatói munka után nyugdíjasként is örömmel végzem a kántori szolgálatot. Hálás vagyok, amikor odaülhetek az orgonához, és minden istentisztelet előtt eljátszhatom az: „itt van szívem, neked adom, Uram”kezdetű éneket.
 
Ezzel a vággyal azért könyörgöm, és a testvéreimet is arra kérem, hogy hordozzanak bennünket imádságban, hogy az elkövetkező hat évben is a Pásztor hangjára figyelve tudjuk az elveszettet megkeresni, az eltévedtet visszaterelni, a sérültet bekötözni, a gyengét erősíteni és az erősre vigyázni.